DESIGNED BY MIXWEBTEMPLATES
Szent István Étterem és Borozó - Szeged, Szent István tér - tel.: 62/633-763 - szentistvanetteremborozo[kukac]t-online.hu

multbeli1MÚLTBÉLI FOGADÓK ÉS KERTVENDÉGLŐK A DUNA MENTÉN

A Duna parti települések idegenforgalmának és vendéglátásának kialakulása legalább másfélszáz évvel előzte meg a Balaton partiét. Ennek az az egyszerű magyarázata, hogy a Dunán történő áruszállítás már több száz éves múltra tekint vissza, a kikötők környékének pedig természetes velejárói voltak a fogadók, korcsmák és vendéglők is.

"Hajóutunkat" Pozsonynál kell kezdeni, mert a rendi országgyűlések egykori székhelye már a XVIII. század közepén túlzsúfolt volt vendéglátó helyekkel. Szepesházy és Thiele 1825-ben megjelent "Magyarország Nevezetességeinek leírása" c. könyvükben visszariadnak az összes pozsonyi fogadók felsorolásától. Szerintük az idegenek elhelyezésére és kényelmére Pozsonyban jóformán több vendégfogadó van, semmint szükséges. Étlap szerint lehet egyedül vagy társaságban étkezni, de nem table d' höte-nál. (Ez abban az időben közös asztalnál való étkezést jelentett, ahol mindenki mindenből annyit szedett és evett, amennyit akart, vagy amennyi belefért.) Korabinszky János Mátyás korábbi, 1786-os leírásából azért felsorolunk néhány akkori fogadót és vendéglőt: Arany Sas, Hattyú, Vörös Ökör, Kék Csuka, Fekete Oroszlán és Zöldfa. A Zöldfa több szempontból is nevezetes hely volt. 1848. március 17-én ennek az erkélyéről hirdette ki Kossuth Lajos Magyarország újjászületését és ettől az évtől lett tulajdonosa Pozsony legismertebb vendéglátósa, Palugyay Jakab. Vendég volt itt Liszt Ferenc, Brehm Alfréd és Erkel Ferenc is. A város kedvenc kertvendéglője hosszú évtizedekig a Vaskutacska volt (lsd. képünk) melynek magyar és német "keverék" konyhája nagy népszerűségnek örvendett. Apropó, konyha! A sokat utazó, gróf Hofmannsegg 1800-ban megjelent útleírásában több helyen is dicsőíti a magyar konyhát. A paprikáról így ír: "Mindig a legkellemesebb volt előttem egy magyar nemzeti étel, hús paprikával, mely igen pompásan ízlett és igen egészségesnek kell lennie, mert habár este elég sokat ettem, mégis legkevésbé sem ártott meg; másféle húsból nem lett volna szabad ennyit ennem. Paprikát enni nem egyéb szokásnál, de később egész kellemesnek találja az ember. Ha már megérett, felfűzik és felakasztják, azután a sütőkemencében megszárítják és összetörik".

            Lefelé hajózva a Mosoni-Duna partján fekvő Győrbe érkezünk. A város már a középkorban két gyógyfürdővel rendelkezett, de ezek egészen a XVIII. századik nem igazán lendítettek a vendéglátáson. Ekkor mindössze a "Bárányhoz" cégérezett vendégfogadó volt a Belvárosban, az Újvárosban pedig a Sas. A kis forgalomra jellemző, hogy a szintén az Újvárosban lévő Vörös Ökör fogadót ebben az időben református templommá alakították át! A XIX. század derekán már működött a Rozs-étterem és a nagy kerthelységes vendéglővel rendelkező Fehérhajó szálloda.

            Komáromot már a kelták idején lakott területként ismerték és ősidőktől fogva a hajózás és a halászat jelentette a fejlődését. Vályi András a XVIII. század végén így ír az ottani fogadókról: "Vendégfogadóji között nevezetesebbek az úgynevezett Zöld Fa és a Fehér Lónál lévő házak s egy kávéház is van az utasoknak és Városbélieknek készítve. A repülő híddal által ellenben van a Postaház és a Vendégfogadó." A halászatot, mint itteni "főfoglalkozást" sok népdalban énekelték meg, íme kettő a fennmaradt "gyöngyszemekből":
"Esik eső, fúj a szél,
Fázik a szegény halászlegény;
Nincsen neki szűre, subája!"
-.-.-.-.-.-.-.-
Harmatos a kukoricza levele,
Bárcsak engem egy szép halász elvenne,
Nem bánnám én, ha mindennap megverne,
Csak a nevem "szép halászné" lehetne!"

multbeli2

A Dunakanyart körülvevő helységek mindegyikében korai vendéglátásról beszélhetünk. Esztergom már a rómaiak idején lakott hely és a XIII. század közepéig Magyarország fővárosa. Az "Arany Hajó" és a "Posta" már 1760-ban vendégeket fogadott, majd nemsokára felépült a "Zöld Fához" címzett kerthelységes korcsma is. 1837-ben nyitott a Magyar Király szálló, majd 1845-ben a "Szerecsenhez" nevű fogadó. A XIX. század ismert kertvendéglői a Kis Pipa és a Központi vendéglő.

            Egymással szemben épült Visegrád és Nagymaros. Előbbi műemlékeire, utóbbi pedig annak a panorámájára büszke. Visegrádon a Mátyás forrásnál, a várkert közelében épült a Frőlich nagyvendéglő  Nagymaroson pedig a Korona vendéglő kerthelysége vonzotta a legtöbb vendéget.

            Vác már Szt. István idejében püspöki város, egyik fénykora pedig Mária Terézia uralkodásának (1740-80) ideje. Nem csoda tehát, hogy vendéglői  és szállodai is korán épültek. A csillag, a Zöldfa, a Fekete Sas és a Fehér Hajó voltak a legfelkapottabbak, utóbbiban 1845-ben Petőfi is eltöltött egy éjszakát. A XX. század derekának legismertebb szállodái és éttermei a Curia és az Elitz, valamint a híres "Váci Pokolcsárda".

Dunai utazásunk utolsó állomása Dunaföldvár. "Nagy Imréné mulató kertje" már a XIX. század fordulóján vendégeket fogadott. Később épült a Vörös Ökör, a Kaszinó étterem és a Stefánia szálló.

            A Duna egész vonulata, a Dunakanyar és környékének szépsége, a mindenhol megtalálható hangulatos kiskorcsmák sok külföldi utazót vonzottak az országba. Ismerkedtek a magyar ízekkel és a számukra sokszor ismeretlen ételekkel. Búcsúzóul idézzük újra gróf Hofmannsegget, aki az egyik étkezésükről a következőket írja: "Megint igen jól ettünk, a húshoz kifacsart paradicsomalmából készült világos piros savanykás mártást tálaltak, ami éppen nem volt rossz; a tök fonal, laska módjára volt metélve és savanyúra készítve, ez is újság volt előttem, de nem valami kellemes étel. Konfektnek igen finom meggyet, rossz cseresznyét, meglehetős körtét és szép - bár még nem egészen érett - őszibarackot tálaltak. Volt még egy rendkívül édes és ízletes gyümölcs is - a dinnye. Itt nagyon bőven termesztik, de a legtöbb még csak négy hét múlva érik meg" - írta mindezt július 27-én.

 

Horváth Dezső

Alternative flash content

Requirements